Semantic Error | Prológus
A diákoknak több, mint a fele elaludt az egyetem szemináriumi termében. Egy olyan helyiségben, ahol több száz diák tartózkodott, a professzor nem tudott figyelni rájuk. Sőt, még a pódiumon előadó egyén sem volt valami szemet gyönyörködtető látvány.
A prezentáló egy nagyméretű kockás inget viselt, egy ódivatú, sötét farmerral és egy fekete sapkával párosítva, amit annyira a fejébe húzott, hogy alig látszott ki valami az arcából. Azonban, amikor megnyomta a lézergombot, hogy elkezdje a prezentációt, az eddigi unott tekintetek megteltek csodálkozással.
„Sikeres emberi tulajdonságok a Hanguk Egyetem diákjai között és a Kötelességük, illetve Szerepük A Társadalomban.”
A kilencvenhármas betűméret olyan hatást keltett, mintha a betűk annyira össze lennének nyomva, amennyire csak lehet, de ami ennél is meglepőbb volt, hogy GulimChe betűtípust használt hozzájuk. Nem is, a legnagyobb probléma inkább a háttérben meghúzódó halvány BonoBono[1] karakter volt. Vagy talán a szivárványszínű szótagok?
– Elkezdem az előadásomat.
A prezentáló közömbös arckifejezéssel a következő diára lépett, mintha gúnyosan arra várna, hogy mit fog reagálni a hallgatóság. Az alcím citromsárga volt, fekete háttéren, de az olvashatatlan, borzalmasan nagy betűméret továbbra is megmaradt.
– Ebben a prezentációban a neves végzettjeink útján fogom megvizsgálni, hogy a Hanguk Egyetem mennyire hatékonyan képez keresett, tehetséges, őszinte, kreatív és szenvedélyes embereket, miközben újra definiálom a személyiségjegyeket, illetve, hogy milyen szerepet kell játszaniuk a hallgatóknak a jövőben.
A diákok, akik korábban felkeltek a projektor által felnagyított sokkoló PowerPoint diákra ismét elszundítottak.
A beszélő hangja unalmas és lapos volt. Mindegy, milyen sokáig vártak, nem akart vége lenni az első mondatoknak.
– Először is, ezeknek az embereknek őszintének és tehetségeseknek kell lenniük.
A prezentáló alaposan megvizsgálta, hogy a Hanguk Egyetem weboldalán létezik- e „tehetséggondozó” program, majd arra a következtetésre jutott, hogy nem.
Példaként olyan öregdiákokat hozott fel, mint a politikust, akit diszkvalifikáltak egy nemzetgyűlésről csalás miatt, a professzort, aki kitalálta a disszertációját, vagy az üzletembert, aki az alkalmazottjaitól munkáért cserében pénzvisszatérítést fogadott el, és még ehhez hasonlókat.
A tartalom kivételesen mély és logikus volt. Ritkának számított egy olyan diák, aki ilyen szorgalmasan dolgozott a csoportprojekten egy olyan órára, amire csak két kreditet kapnak. Sajnos az előadás végére kevesebb, mint tíz ember figyelt beleértve a professzort is.
Az előadó tíz percen keresztül az őszinteséget és a tisztességet hangsúlyozta, ám amikor befejezte, kapott egy kis tapsot.
– Ennyi lenne.
Abban a pillanatban, ahogy az utolsó slide-ra pörgetett, pár ember, akik még mindig ébren voltak döbbenten felkiáltottak. Még az álmos diákok is, akiket nem érdekelt az előadás rögtön a képernyőre figyeltek.
„Csapat vezető: Chu Sangwoo Előadó: Chu Sangwoo Anyagkutatás (1.rész): Chu Sangwoo Anyagkutatás (2.rész): Chu Sangwoo Anyaggyűjtés: Chu Sangwoo Prezentációt készítette: Chu Sangwoo Csoport tagjai: Chu Sangwoo”
A professzor frusztráltan nézett rá a szemüvegét feltolva, miközben a diákok susmorogni kezdtek.
Figyelte az izgatott zizegést az előadóteremben, és azt gondolta, ezt nem más okozta, mint a híres karakter, amit háttérként használt Chu Sangwoo a projektjében, majd mindezt elkönyvelte magában egy jó visszajelzésnek.
return 0;[2]
Egy diák, a fejébe nyomva a sapkáját belépett a professzor irodájába. A tanár úr megkérte, hogy foglaljon helyet, ám ő továbbra is komoly arcot vágott.
– Örülök, hogy látlak, Sangwoo. A prezentációd miatt hívattalak.
– Volt vele valami probléma?
– A tartalma elég megkapó volt. De… – A professzor tanácstalannak tűnt, miközben a jelenléti ívet lapozgatta. Chu Sangwoo meglepően mélyreható prezentációt készített, de mindennek ellenére, ez mégis csak egy csoportos projekt. Volt még rajta kívül három ember a csapatban. – A csoport többi tagja egyáltalán nem vett részt a munkálatokban?
– Nem – válaszolt Sangwoo rezzenéstelenül.
– Mondd el részletesen!
– Eredetileg nekem az anyagkutatás első részét kellett volna megcsinálnom, illetve elkészítenem a prezentációt. De az az ember, aki úgy döntött, hogy megcsinálja az anyagkutatás második részét nem tartotta be a szavát, hogy elküldi az adatokat hat órára, ezért befejeztem helyette. Ami pedig a prezentálót illeti, nehezére esett volna eljönni az órára, mert a nagynénjét gyászolja, szóval megcsináltam az ő részét is.
– Mi a helyzet az utolsó taggal?
– Eddig még soha nem láttam azt az embert.
A professzor bólintott, és háromszor is ellenőrizte a jelenléti ívet Aztán ismét alaposan átvizsgálta, mintha felfedezett volna rajta valamit.
– Látom, van egy leendő diplomás a csoportban. Ő küldött nekem egy e-mailt, amelyben arra kért, hogy mentesüljön a jelenlét alól ezen a héten egy tengerentúli verseny által rendezett díjátadó miatt.
– Hallottam, hogy valaki csatlakozott egy versenyhez.
– Ismerve a szituációt, egy kicsit túlzás kihagyni a nevét, nem igaz? – pillantott a professzor Sangwoora.
– Nem, nem hiszem.
– Miért?
– Végiggondoltam a körülményeket, és egyedül a mai órán hiányozhatott volna. Az az ember nemcsak nem segített, de sem az órákon, sem a találkozókon nem vett részt.
A professzor eléje dobta a jelenléti ívet.
– Nézd! Eszerint az utolsó és a mostani alkalmától eltekintve, részt vett minden órán…
– Nem tudom. Biztosan rávett valakit, hogy írjon alá a nevében.
A professzor arckifejezése furcsán megváltozott Sangwoo válaszát hallva.
– Értem. Megértettem. Elmehet, Chu Sangwoo.
– Igenis! – hajolt meg, és ugyanolyan komoly arccal távozott az irodából, mint ahogy érkezett.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------